2015. augusztus 14., péntek

Zadar

A jól megérdemelt nyaralás is eljött és már vége is van. Zadarban voltunk egy apartmant béreltünk két család: mi és  a szüleim. A szállás szép és tiszta volt, ami viszont nem tetszett, hogy egy négy emeletes tömbházban volt és nem a parton, ámbár öt percnyi járásra volt a tenger. De nem panaszkodom, mert az utolsó percben találtuk ki az úti célt és ekkor ne akarjak ár-érték arányban tökéletes elhelyezést. 
Esténként az óvárost barangoltuk be keresztül kasul. Sokat sétáltunk a parton is és van egy nagyon érdekes látványossága - a sok közül- Zadarnak: a tengeri orgona. Nekem ez nagyon tetszett, és találtam egy oldalt, ahol magyarul írnak pár okosságot róla:

Voltunk hajó kiránduláson is, melynek kissé futószalag feelingje volt. Azért a sóstó, ahol megálltunk szép hely volt és a víz jó meleg, na nem mintha a kinti levegő fagyos lett volna. Sajnos ehhez  az élményhez egy  kellemetlen is párosul. Apukámnál ugyanis Parkison kórt állapítottak meg, és apró jelei voltak már egy ideje, de nem gondoltuk, hogy egy ilyen kirándulás ennyire sok neki: elájult a melegtől vagy egy rossz lépéstől- ki tudja, de tény, hogy a köves dombon összeesett és beverte a fejét. Nagyon megijedtünk, attól féltem, hogy agyrázkódása lett, de szerencsére nem történt komolyabb baj. Innentől kezdve minden lépését figyeltem, nem mertem egyedül elengedni sehova. Ettől eltekintve jó volt ez a pár nap és sikerült kikapcsolódni (bár ide is vittem varrni valót, de nem varrtam).






Legyen szép hétvégénk!

PilliMolli


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése