2016. február 22., hétfő

Maradékok

Tutorial


Bizonyára sokunknál előfordult már, hogy egy-egy munkadarab elkészítésénél maradt olyan része a nem felhasznált szendvicsünknek, amit sajnáltunk kidobni, mert nagyobb darab volt , viszont nem tudtuk, hogy mit is kezdjünk vele. Én már évek óta rakosgatok ilyen darabokat jobbra-balra és most előkerülvén úgy döntöttem valamit csinálok  belőlük. Nem nagy dolog, de bemutatom hogy mi lett az eredmény.
Összevarrtam a három csíkot (ezek szendvicselt csíkok voltak), egy bélésanyagot tettem alá és segédvarrattal 2mm-en körbevarrtam. Ezután levágtam a felesleges bélést. Tetszőlegesen lekerekítettem az egyik keskeny oldalát.

Ferdepánttal körbevarrtam
A sarkoknál elhajtva először jobbra, majd balra kivarrtam a sarkokat, hogy szépen kifeküdjön.
Én elsőnek mindig a visszájáról varrom fel a ferdepántot- akkor ha géppel akarom visszavarrni.


Szépen kiigazítom a sarkokat.
A színéről is eligazítom a sarkokat, hogy ne íves legyen.
Körbevarrom a színéről
Tetszőlegesen felhajtok egy darabot az aljából-kialakítom a tároló részt.
Levarrom a két oldalt.
Boríték sarkokat csinálok szintén tetszőleges méretben.



Nagyon szeretem ezt a szerszámot- műanyag patentozó, szuper jó dolog.
Jöhetnek a kis patentok

A fiút szoktam a fedélrészbe tenni

A lány jöhet a tároló részhez
És ez lett belőle!

Voltak ilyen csíkjaim is, és ez hosszabb is volt

A próba, hogy milyen lesz

Kerekítés

Ferdepánt és patent, és kész. Ennél nem csináltam boríték sarkokat, mert nem igényelte.

Ez egy igencsak eklektikus darab, de nekem tetszett.....

a végeredmény

A bélés is nagyon szép anyag....

Egyszóval, ezek a darabok nem kiállítási vagy pályamunkák, de arra tökéletes, hogy ne pazaroljunk és a maradékot is hasznossá tegyük.

Jó öltögetést mindenkinek!

PilliMolli



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése